November 22.

Ha az előző napról azt írtam, hogy szokatlan, hát ez sem volt éppen a régi kerékvágásban. Ráadásul ezek a mai történések elég rendesen pengették az érzelmi húrjaimat is. Most is a szokott két osztállyal voltam, de fordított sorrendben. A bejegyzés során ki fog derülni, hogy miért.

2. osztály

Egy kis népi kultúra (ruházat és tánc)

Múlt héten beszélgettünk róla a tanító nénivel, hogy a közösségi hét keretén belül mutassak egy kis néptáncot nekik is, mint ahogy annak idején az elsősöknek. S ha van rá lehetőség, újra elhozhatnám azt a népviseletet is, amit nekik is megmutattam, és akkor azt le is tudnánk rajzolni. Mondtam, semmi akadálya, bár a népviselet nem az enyém, de megkérdem, elhozhatom-e. Végülis sikerült megszerezni, és úgy terveztem, hogy most egy kicsit felkészültebben fogok a népviseleti témáról beszélni, mint első alkalommal. Miután kiderült, hogy az elsősökhöz jönnöm kell ma, megegyeztünk, hogy jövök ide is, ám, hogy ez a táncos-ruhás bemutató lesz a mai 

Nézegettem a ruhákat, s arra gondoltam, miért is ne vehetném fel? Látszatra jó volt, felpróbáltam, és egész jól nézett ki így is. Soha az életben nem volt még rajtam ilyesmi. Egyszer majdnem, mert nagymamám őrizgetett egy teljes szett női népviseletet, de bárhogy kérleltem, nem adta oda, hogy felpróbáljam. Még kicsi voltam. Úgyhogy ez akkor kimaradt, de most itt volt a ragyogó lehetőség. Nem tudom, valójában milyen tájegység viselete volt rajtam, de a részeit el tudom mondani: Két fehér alsószoknya, és egy kék felülre, valamint egy fehér kötény a tetejére. Felül egy fehér blúz, melynél az ujjak szélei pirossal voltak kivarrva, és az elejét egy piros szalag díszítette, amit masnira kötöttem. A hajamat kettőbe fontam, és hosszú piros és fehér szalagot kötöttem a végére.  Az igazi az lett volna, ha egybe tudom fonni, mert volt zöld szalagom is, és a hármat kellett volna egybe felkötni, de nem tudok ilyen frizurát készíteni, még a két fonattal is sokat bajlódtam. Sajnos a fehér harisnyámat sem találtam meg, de fekete cipőm az volt, így lett teljes a szett. 

Ahogy elkészültem, már indultunk is a nagy terembe, ahogyan annak idején az elsősökkel is. A tanító néni először szépen körbeállította a gyerekeket, majd enyém lett a szó.

Először is azzal nyitottam, hogy mivel közösségi hét van, biztosan behatóbban tanulmányozzuk azokat az embereket, akik körülöttünk élnek, gyerekeket, akikkel egy iskolába járunk. És lám, van olyan valaki is, aki éppen Magyarországról érkezett. A kis osztálytársuk is, és én is ebből az országból jöttünk. Biztosan felmerült a kérdés sokatokban - folytattam - hogy milyen is lehet az a kultúra, milyenek az emberek, mit szoktak csinálni, hogyan ünnepelnek stb. Ebből hoztam egy kis ízelítőt most.

Amikor levettem a kabátomat (azzal takartam idáig a népviseletet, hogy ne azzal foglalkozzanak), nagy ámélkodás volt! Főleg a kislányoknak tetszett nagyon, vagyis leginkább ők fejezték ki csodálatukat. :) Megfigyelgettük, miből áll a viselet, mi milyen színű, miért is van annyi alsószoknya. Megmutattam a fehér hímzést a kötény szélén, megbeszéltük, miért olyan hosszú a szalag a hajamban. (A kislányok megdícsérték a nyakláncomat, meg az órámat is, amik csak véletlen maradtak rajtam :)) ) Elmondtam azt is, mit viselnek a férfiak, valamint, hogy ez ma már nem a mindennapi viselet, és legtöbbször ma már csak akkor látunk ilyet, ha megnézzük egy néptánccsoport műsorát. Arról is beszéltünk, hogy hordunk jeles alkalmakkor kokárdát, ami a zászló színeivel megegyező. Meglepő módon emlékeztek a színekre még régről! 

Ezután következett a tánc! Három lépést hoztam nekik, illetve olyan dolgot, amit sokszor lehet látni a néptánc előadásokon. igyekeztem olyan koreográfiát összeállítani, ami nem bonyolult, gyorsan megtanulható, és mégis gyakori elem. Első ilyen volt, hogy alkottunk egy belső kört nyolc emberrel. Megfogtuk egymás kezét, ahogy a külső körben maradtak is. A belső kör balra, a külső jobbra indult el, először lassan, majd picit gyorsabban, és még gyorsabban. Ez eddig tökéletes!

Következő elem az volt, hogy újra megfogtuk egymás kezét és kettőt balra léptünk, kettőt jobbra. Próbáltam először ezt is úgy, hogy ellentétes irányba indul a két kör, de ebből káosz kezdett lenni, így mindenki egyfelé lépegetett, így irányítani is jobb volt. Aztán arra is rájöttem, mi a baj. Elfelejtettem mondani, hogy a kör közepe felé nézzenek, mert arra néztek, amerre léptek, így nehezebben ment a két bal után a két jobb. :) Biztos, ha néptáncoktató lennék, tudnám ezeket, így csak a magam kárán tanulok. :) Összehoztuk azért ezt is.

A harmadik az volt, amikor megkértem őket, hogy álljanak párokba, az egyik kezüket nyújtsák fel, és így fogják meg a párjuk kezét. és így forogjanak körbe. Ezt szinte azonnal megcsinálták, nagyon édesek voltak!

Mondom, ha már ilyen jól megtanultuk a lépéseket, próbáljuk meg zenére! Valami égi csoda folytán a telefonom talált internetet, és be is hozta a számot, amit kiválasztottam, de a telefont nem tudtam a hangszóróval úgy csatlakoztatni, hogy hallatszon is. Azért amennyire lehetett, felhangosítottam, leraktam a kör közepére, és másodszori próbálkozásra megcsináltuk a koreográfiát. A versszakok alatt lépegettünk jobbra-balra, a refrén alatt jártunk körbe, és az átkötő zene alatt pedig párosával forogtunk. Olyan boldog voltam, a gyerekek is élvezték! Utána nagyon meg is dícsértem őket, hogy viszonylag gyorsan, és egész jól megtanulták a lépéseket. Azt mondta az egyik fiú, hogy biztos sokszor eltáncoltam már ezt. Egyem meg, ha tudná, hogy előző nap raktam össze az egészet. Elmeséltem nekik, (amit aztán még nagyobb csodálkozás követett) hogy soha nem tanultam ilyen táncot, csak sokszor láttam, és ezekből jegyeztem meg pár olyan egyszerű lépést, amit most bemutattam. Megmutattam, hogy hogyan is táncolnak a legények, amikor a csizmájukat ütik, illetve a lányok, amikor csípőre tett kézzel szép feszes lépéseket tesznek. Ők is megpróbálkoztak ezekkel, hát az ember szíve ne csorduljon túl ilyenkor! Amikor több ezer kilométerre a mi kultúránktól kicsi gyerekek csodálkoznak rá arra, amit mi annyiszor láttunk, és ők is próbálgatják a magyar néptánc lépéseit! Egyszerűen csodálatos érzés.

Mint hogy az iskola egyik fő alapelve az, amit a múltkori kaméleonos előadás is tanított: az elfogadás, az egészet azzal zártuk, hogy merjük megismerni a másikat, az ő világát, környezetét, valamint ne féljünk attól, ha mi magunk máshonnan jöttünk. Legyünk büszkék a kultúránkra, mert még nagyobb bátorságra vall képviselni azt máshol és megismertetni másokkal. (Majdnem elsírtam magam, amikor később láttam, hogy a tanító néni az egyik mondatomat szinte szó szerint írja fel a táblára: Légy büszke a saját kultúrádra!)

A kis előadásom után még volt idő egy csoporttal elkezdeni a rajzolást, addig a többi a nagyteremben maradt, és a karácsonyi műsorra próbált. A négy kisgyerek és én kiültünk a szokásos asztalunkhoz, és megbeszéltük, hogy a fiúk a fiúk népviseletét rajzolják, a lányok a lányokét. A fejek-nyakak aránya sokkal jobban ment már, mint a múltkor, de a karokkal-lábakkal gond volt még. A kislányok imádták a hajfonatot meg a hosszú szalagot rajzolni. :) A fiúknak a színezés tekintetében egyszerűbb dolguk volt. Épp befejeztük az első csoporttal, amikor szünetre csöngettek. 

Szünetben visszaöltöztem az eredeti ruhámba, de a gyerekek így is gond nélkül fel tudták idézni, amit láttak. Voltak, akik kérdeztek még a táncról, vagy a ruháról. Olyan jól esett az érdeklődésük. A mai gyűlésre megint nem mentem, a tanító néni mondta, hogy inkább maradjunk az épp aktuális csoporttal, és fejezzék be a remekműveket, azzal is előbbre vagyunk. Igaza lett, így tudta minden jelenlevő befejezni velem a rajzot. 

Nagyon jól esett a lelkemnek ez a délelőtt. És később megtudtam, hogy erről majd beszámolnak pénteken. Láttam, hogy készülnek képek tánc közben, remélem, jók lettek. Majd jövő héten megkérdem, kaphatok-e én is ezekből. 

A képen egy sióagárdi hímzéssel díszített blúz látható. Azzal a céllal gyűjtöttem, hogy a gyerekeknek különféle hímzésfajtákat mutassak. 

1. osztály

Könyvtárlátogatás

Az ebédszünet után az elsősökhöz mentem. Egyébként teljesen meg voltam kavarodva, mert ugye pont fordítva van, még maga a tanító néni is mondta, hogy neki is fura, hogy nem a szokott időben vagyok ott. :) Azért jöttem ma egyébként, mert könyvtárlátogatást terveztek az elsősök, és ide is kellett a megfelelő mennyiségű felnőtt kísérő. Rajtam kívül még három másik hölgy (anyukák és egy nagymama), az osztályfőnök, és egy másik tanító néni jött. Először a tanító néni elmondta nekünk a biztonsági dolgokat, majd a gyerekekkel is egyeztette ezeket. Kaptunk mi is láthatósági mellényt, és a gyerekeknek is adtunk. Mindenki kész, indulhattunk is!

Én három drágaságra vigyáztam. Még az elején csak-csak mentek, de visszafelé már úgy kellett őket húzni-nyúzni, alig akartak haladni. :) Láttunk vicces kutyusokat, egy helyen rossz irányba fordultunk először, átkeltünk lehullott bogyó- és levéltengereken, de odaértünk. levettük a kabátokat, s ahogyan a suliban is, leültek körbe, mi meg mögéjük. Egy könyvtáros hölgy köszöntött minket, és első kérdése az volt, miben különbözik egy bolt és egy könyvtár. Egy kisfiú rá is vágta: a boltban van minden, itt meg csak könyvek. :) Igaza van. :) A hölgy át is fogalmazta a kérdést: miben különbözik egy könyvesbolt és egy könyvtár? Így már meg is kapta a helyes választ. Néhányan már jártak itt azelőtt, de a legtöbbbjüknek még új volt a hely. 

A hölgy előtt hevert egy nagy táska. A tanulók egyesével kimentek és kihúztak egy dolgot, ami benne volt. Volt aki még a szemét is becsukta és erősen koncentrált a húzáskor. :) Pedig csak különbözőféle könyveket rejtett az a táska: mesekönyvet, ismeretterjesztő könyvet (information book - itt is tanultam valamit!), babáknak való könyvet, hangoskönyvet, DVD- filmet. Mindről beszéltek, és mindnek a helyét meg is keresték. 

Ezután meseolvasás következett, az egyik a Gruffalo's Child volt.(Magyar fordításban A Graffaló kölyök.) A Gruffalo egy nagyon népszerű történet itt. Hiszed vagy sem, szintén egy Julia Donaldson könyv. Emlékszel, múltkor említettem, hogy sok mesét dolgoznak fel tőle az órákon. És itt is egy újabb. Az eredeti történetet ismertem, rengetegszer felolvastam az előző munkahelyemen. Ez is megjelent magyarul is. Egy kisegérkét akar vacsorára meghívni a róka, a bagoly és a kígyó. Persze, nem vacsorapartnernek, inkább vacsora alapanyagnak! A kisegér mindenkinek azt feleli, hogy nem mehet, mert a Graffalóval vacsorázik, aki egy hatalmas szörnyeteg, óriási fogakkal és karmokkal és tüskés háttal. Ő azt gondolja, nem létezik ilyen, de a többi állatot mindenesetre jól elriasztja ezzel. Végül szembejön vele maga a Graffaló. Ő is meg akarja enni az egeret, de ő azt mondja, menjenek az erdőben körbe, és majd meglátja a Graffaló, hogy őt nem lehet csak úgy megenni, őtőle minden állat fél. Nyilván mindenki igyekszik odébbállni, mikor a kisegér mögött meglátják azt a rettenetes valamit! Akárhogy is, a Graffaló számára bebizonyosodik, hogy a kisegér igazat mond, s elhordja az irháját, az okos kisegér pedig megmenekül.

A Graffaló kölyök  itt folytatódik. A kicsi kérdezgeti az apját erről a Graffaló-faló egérről. (Az angol változata erre a Big Bad Mouse.) A kölyök járja a téli erdőt, és mindenáron azt a csúnya, gonosz egeret akarja megtalálni. Azt tudja róla, hogy nagy, piros szemei vannak (mint a bagolynak), lompos farka (mint a rókának) és hosszú, keskeny nyelve (mint a kígyónak). Először lát egy piros szempárt egy faodúban, de rájön, hogy az igazából a bagoly. Lát egy lompos farkat egy barlangan, de rájön, hogy az a róka. Lát egy hosszú nyelvet is, de arra is rájön, hogy az a kígyó. Már kezdi azt hinni, hogy az az egér nem is létezik, mikor találkozik a kisegérrel. Gondolja magában, ez nem éppen nagy, de egérnek egér, jó lesz vacsorára. Ám a kisegér azt mondja neki, várjon egy pillanatig, mindjárt bemutatja egy barátjának. Ebben a pillanatban a kölyök egy hatalmas egér árnyékát veszi észre, ami nem lehet más, mint a Graffaló-faló, és hanyatt - homlok rohan haza, ahol gyorsan bebújik apja mellé, ahol biztonságban érzi magát. A kisegér volt az, igen, csak felmászott egy ágra, és a Hold által vetett hatalmas árnyékát látta a kölyök. 

Aranyos kis mesék, én is élveztem a felolvasást. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy csak a második részt olvasta fel a hölgy, az elsőt csak azért írtam le, hogy tudd a mese elejét. A második mese, amit felolvasott, az a Goldilocks and the Three Bears (Fürtöcske és a három mackó) volt. Tudod, amikor a szőke kislány talál egy házat, bemegy, és megkóstolja a reggelit az asztalon, beleül a székekbe, befekszik az ágyakba, és mindig a pici mackóé jó neki. Amikor hazaballag a mackócsalád, ott találják őt az ágyban fekve, és elzavarják. Ez a könyv érdekes volt, mert néhol kinyithatós részeket tartalmazott, például a hűtőajtó, a konyhaszekrény ajtaja, és más helyek, amik, ha kihajtjuk a fület, másik kép tárul elénk. Nagyon jópofa.

Ezután körbesétáltunk a könyvtáron, megnéztük a számítógépes részt, megtudtuk, hogy újságok és térképek is vannak itt, valamint arról is beszéltünk, hogyan lehet kikölcsönözni egy könyvet. Miért vannak betűk és számok a könyv gerincére ragasztva? Olyat is mutatott a néni, amit én még soha sehol nem láttam. Az önkiszolgáló könyvkölcsönzést. Ha könyvtári tag vagy, van egy ugyanolyan plasztikkártyád, mint a bankkártya. Ezt odatartod egy leolvasó elé, és az "belép" a te olvasójegyedbe. Megnyomod a "kölcsönzés" fület, és a könyve tartod oda a leolvasóhoz. A jó ég tudja, mit érzékel az, de kiírja a címet, szerzőt, meg amit kell. Ha helyes, jóváhagyod, és ha még van könyved, azokkal is így jársz el, ha nincs, elballagsz. Ha vissza szeretnél hozni könyvet, ugyanúgy először a kártyát, majd a könyveket tartod a leolvasóhoz, de most a "vissza" fület jelölöd ki. A könyveket leteszed a gép melletti polcra, és már mehetsz is. Én csak ámultam és bámultam. Unokaöcsémet aztán nem kellett félteni! Ő volt talán a második, aki kipróbálhatta ezt a masinát, a hölgy még magyarázta volna, mit hogyan, ő meg pikk-pakk, már meg is csinálta. :) Élelmes kisgyerek. :))

Lehetőség nyílt arra is, hogy a kicsik szabadon válogassanak, nézelődjenek könyvek közt. A tanító néni azt javasolta nekik, állatos könyveket keressenek. Mindenki talált megfelelőt, aki akart, be is számolhatott róla. Végül eljött az indulás ideje, elköszöntünk, és visszasétáltunk a suliba.

Itt még volt körülbelül egy negyed óránk, amíg véget ér a tanítás, ezért a tanító néni egy mesét kapcsolt be a gyerekeknek, közben pedig mandarint rágcsáltunk. Miután mindenki elment, összehajtogattuk a mellényeket, és magam is példát vettem a gyerekekről hazamenésben. 

A tanító néninek ezután fogadóóra következett. Itt ez úgy van, hogy időpontra jönnek a szülők. Azt hiszem, fél óránként vannak beosztva. A napja ennek igazából csütörtök, de akik most jöttek, biztosan nem tudták megoldani, hogy akkor elszabaduljanak. 

Hát, így ért véget a napom. A könyvtárlátogatással is sok élményem visszajött. Mióta itt élünk, egyetlen egyszer voltam könyvtárban, akkor is csak a hirdetési újságokat olvastam. Ez most nagyon érdekes volt. S ez a nap úgy, ahogy volt, nagyon jól esett nekem. Mindig mindenhol lehet újat tanulni.

Köszönöm a figyelmet!