November 20.

Még mielőtt rátérnék a történtekre, elmondom, hogy ezen a héten közösségi hét volt. Ugyanúgy, ahogy volt szeptember végén a nemzetközi hét, ez is hasonló. 

Egész héten azzal foglalkoznak a gyerekek, hogy mit tehetnek a közösségükért, illetve azzal is, hogy azt jobban megismerjék. Minden osztály volt szemetet szedni a közeli parkban, és minden osztály volt olyan helyen/helyeken is, ahol még azelőtt nem. (Vagy legalábbis iskolai kereten belül még nem. Legtöbben az iskola közvetlen környezetében laknak, így lehet, hogy például a helyi könyvtárba már ellátogattak.)

Ami kisült ebből az egészből, az fantasztikus! Én nem győztem a fejem kapkodni. Megannyi emlék jött vissza, amikor mi is hasonlót csináltunk pici alsósokként, illetve, amikor tanárként mindenféle különleges programot szerveztünk a diákoknak! Nézzük meg, hogyan is volt itt most ez a nap!

1. osztály

Közösségi hét

Amikor beléptem a terembe reggel, a tanító néni ismét izgalmas mondanivalóval állt elő. Mihelyt végeztek a reggeli tennivalókkal, egy úr fog érkezni az osztályba, hogy mesét olvasson a gyerekeknek. Az olvasás után írásos feladatot fognak kapni a gyerekek, majd abban segítsek nekik, és a betűtanulás szokás szerint megy majd szünet után. Kis változatosság ismét, azt szeretem! 

Kiderült, hogy az úr, aki jön majd, valójában itt dolgozik az iskolában. Azt mondta a tanító néni, hogy karbantartó. Imádtam, ahogy elmagyarázta a kicsiknek, hogy mit is csinál. Ez magyarul annyira nem szemléletes, mert olyan, mintha azt mondanánk, hogy a karbantartó karbantartja az iskolát. Angolul ez így néz ki: "The caretaker takes care of the school." A szójáték nagyon jól látható. A "take care" azt jelenti vigyáz valamire, törődik valamivel. Egy kicsit talán ebből jobban kitűnik, mit is csinál. Beszélgettek róla, hogy pontosan mi a feladata, miket kell tennie nap mint nap. A gyerekek látásból ismerhetik őt, hiszen amint belépett, rájöttem, hogy én is láttám őt már. 

Egy nagyon elegáns, barátságos úriember volt, tengerész egyenruhát viselt. Sötétkék öltönyt, fehér inggel, fekete nyakkendővel és fekete cipővel. Volt egy nagyon vékony aranylánc, ami a gomboknál kezdődött, és a zsebben tűnt el. Ennek a végén egy síp volt, amit meg is mutatott a gyerekeknek, és bele is fújt. Nagyon viccesnek találták, többen is belefújtak, illetve mindenki megnézte. Természetesen ez volt az egyenruha legérdekesebb része. :) Azt is megtudtam, hogy háromféleképp hívják a sípot. Kettőt már ismertem: "whistle" és "pipe", egy viszont új volt: "boatswain's call". Ezt a tengerészetben használják, azt jelenti pontosan, hogy "a vitorlamester jele."

Aztán arról beszélgettek, mit jelentenek a csíkok és egyéb jelzések az egyenruhán, illetve a tanulók az élményeiről kérdezték. Ahogy beszélt, meg ahogy megjelent, nekem gyanús volt, hogy nem csak egy karbantartói posztot tölt ő be, biztos több ennél. Nincs semmi baj a karbantartókkal, sőt, nagyon fontos feladat az övék. De tudod, hogy van az! Amikor meglátsz valakit, és megjelenésében, tartásában, beszédében látszik, hogy volt ő magasabb beosztásban is. Ezt meg is említettem a tanító néninek, és valóban igazam is volt. Igazából Ivan egy "site manager", ami azt jelenti, hogy ő felel az épületért, az iskola területéért. Ha valami meghibásodik, nem feltétlen ő javítja meg, hanem ő hívja ki a megfelelő embert. Az iskola technikai személyzetéért is ő felel. Persze segít ő is, mindenben, amiben csak tud.

Szóval, vissza a történésekre! Nagyon örültem, hogy jelen vagyok, amikor egy új történetettel ismerkednek. Ez most A legelegánsabb óriás volt. Kedves történet. Egy városban élt egy óriás, aki megunta, hogy mindig ugyanazt a szandált és köntöst hordja. Vett hát inget, nadrágot, övet, nyakkendőt és egy elegáns cipőt. büszke is volt magára emiatt. Jártában-keltében találkozott egy fázós zsiráffal. Gyorsan odaadta neki a nyakkendőjét, hogy sálként a nyakára teríthesse. Később meglátott egy kecskét, akinek a hajóján elszakadt a vitorla. Övé lett az óriás inge, és máris vígan hajózott tovább. Ezután előkerült egy kisegér, akinek a háza már lakhatatlanná vált, az óriás gyorsan levetette egyik cipőjét és odaadta a kisegérnek, s az bele is költözött, családostul. Egy másik fázós kis állat is szerepel a történetben, a róka, akinek az óriás a zokniját adta, hálózsákul, illetve egy kutya, aki nem tudott átkelni egy nagy pocsolyán. Az óriás levette az övét a derekáról és leterítette, s a kutya át tudott rajta sétálni. 

Igen ám, de most már az óriás is kezdett fázni! El is határozta, hogy elmegy a boltba, és vesz még ruhát, ám a boltot zárva találta. Mi legyen most? Hazament, de csak a régi agyonhordott köntöst és szandált találta. Ezeket kellett felvennie. Mire átöltözött, az össze kis állat az ajtaja előtt várta, egy ajándékot hozott neki. Illetve kettőt. Egy  koronát, és egy képeslapot, amire ráírták, hogy ő, ha nem is a legelegánsabb, de mindenképp a legkedvesebb óriás! 

Eddig tartott a történet, és ezután a kedves bácsi el is búcsúzott tőlünk. Mi pedig elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mit is jelent az, hogy közösségi hét. A fő kérdések már fönt a táblán: Mit tehetünk azért, hogy segítsük megóvni a környezetünket?

Szem előtt tartva a másnapi programot, a szemétszedést, a fő teendőnek sokan mondták, hogy segítenek a szemetet felszedni. Ám ezen kívül is nagyon jó ötletekkel álltak elő, például kinyitják az ajtót másoknak, segítik a nehéz szatyrokat cipelni, ők maguk nem szemetelnek, nem hangoskodnak stb. Nagyon szép gondolatok! 

A tanító néni elmagyarázta, hogy hasonló feladatot fognak végezni ők is, mint a mesebeli kis állatok. Leírják egy papírra, mit is tesznek ők a környezetükért. A papír azonban nem szokványos papír, hanem sárga, és egy korona volt rá rajzolva. A koronán belülre írják a mondatokat, s majd kivágják az egészet, felragasztják egy papírcsíkra, s majd büszkén viselhetik, mint az óriás. Megbeszélték, hogy milyen mondatkezdő kifejezésekkel dolgozzanak, majd mindenki nekilátott a feladatnak. Ahogy megbeszéltük, ebben segítettem a gyerekeknek. Nagyjából mindenki be is fejezte, mire kicsengettek. 

A legelegánsabb óriás

A történet feldolgozása következett. A tanító néni előre kikészített két dobozt. Sejtettem, mire megy ki a játék, amikor a készülődés közben megláttam, mit is tesz a dobozokba. 

Az egyikben egy köntös volt, ami megszólalásig hasonlított arra, amit az óriás viselt a történetben. Kíváncsi vagyok, mennyit járhatott utána, amíg megtalálta. A másikban azok a ruhadarabok voltak, amiket az óriás a boltban vásárolt: egy piros nyakkendő, egy fehér ing, egy szürke nadrág, egy barna öv, és egy pár barna cipő. Ezeket annyira nem nehéz beszerezni, szerintem akár otthon is lehetnek ilyenek a szekrényben. Szóval, először leültünk az egyik doboz elé, megnéztük a köntöst, és elkezdtük a lehető legtöbb jellemzőt gyűjteni róla. Meg lehetett fogni, alaposan szemügyre venni. Rengeteg mindent elmondtunk. Ezután átültünk a másik dobozhoz. Ezeket is szemügyre vettünk minden ruhadarabot. Milyen a színük, anyaguk, alakjuk, illetve, ami mindkét esetben kérdés: milyen érzés lehet viselni őket?

A dobozok után mindenki leült középre. Az újabb írásos feladathoz beszélték meg a mondatkezdő kifejezéseket. Az lesz a feladat, hogy mindenki leírja, melyik volt a kedvenc része a mesében és miért. "A kedvenc részem az volt, amikor..." "Azért ez a kedvencem, mert..." "Nagyon tetszett, amikor...." "Azért tetszett, mert..." "Az is nagyon jó volt, amikor...." "Azért volt jó, mert...." Ezen kifejezések mindegyikével kellett egy mondatot írniuk. Ezen feladat következtében két dologra is rájöttem. Sokszor láttam a táblán a "power of 3" kifejezést, de fogalmam sem volt, hogy mi is lehet ez. Kérlek szépen, ez az, amikor 3 jelzőt raksz egymás után. A másik pedig, hogy miért van mindig más színnel írva az utolsó mondatkezdő rész. Amiatt, mert ez plusz feladat, amely nem kötelező mindenkinek. Most itt ez az volt, hogy "Azt a részt változtatnám meg, amikor...., mert..." 

Mindenki helyet foglalt az asztalnál, és írni kezdtek. Az iskolagyűlés után pedig befejezték a feladatot. A befejezett lapot a megfelelő mappába tették a polcon, erről már írtam korábban. A tanító néni gyorsan vetett mindre egy pillantást, és ahol talált egy különösen frappáns mondatot, annak íróját megkérte, olvassa fel. A kicsik büszkén feszítve álltak kint és olvasták mondataikat. :)

Az óra végén újra a szőnyegen megbeszélték, hogy mi is fog történni délután, majd mindenki megkapta az ebédjegyét és elballagtak enni. 

 A kislánnyal, akit külön tanítok (Most gugliztam ki a szó magyar jelentését, hogy mire is tanítom őt! Jelentem: hangzástanra!) most nem óra keretén belül foglalkoztam, hanem az iskolagyűlés alatt, és utána egy kicsit, míg a többi a mondatait írta. Most ismételtünk, de ezúttal a tanító néni adott rengeteg féle szókártyát. Tudod, mondtam, hogy azt a kincskeresős játékot fogom vele játszani, amit a többiekkel is játszott a tanító néni. Felírok papírra három betűből álló szavakat, meg olyat is, ami nem szó, csak épp három betű egymás mellett. Amelyik értelmes, az a "kincs". Csak az volt ezzel a baj, hogy a kis drágának nem tudtam elmagyarázni  azt, hogy "értelmes", hogy az egyik szó, a másik nem.... Így aztán ez kútba esett. Ellenben ő maga talált rá egy névre a kártyák közt. El is mondta nekem, hogy az név. Szuper, gondoltam, akkor ez lesz a feladat. Szerencsére volt jó pár, és így ezeket keresgettük. Milyen jó már ez, ugye? Egyik ötlet megy, másik jön! Nagyon ügyesen csinált meg mindent, amit kértem. A tanult hangokat teljes biztonsággal felismeri, a belőlük alkotott szavakat lebetűzi és kimondja. Jövő hétre is terveztem neki új feladatokat.

Iskolagyűlés

Az iskolagyűlésen most nem vettem részt, ezért erről most nem tudok beszámolni. Viszont megtudtam, hogy minden nap mást csinálnak a gyűlésen. Hétfőn van ugye az oklevelek kiosztása, illetve, ha az előző héttel kapcsolatosan maradt még valami, akkor azt megbeszélik, és az előttük álló hétről is van szó. Szerdán éneklés van. Azt nem tudom pontosan, miről, vagy hogy hogy van ez. Pénteken pedig minden osztály elmondja, mit is csinált a héten. A keddit és a csütörtökit egyáltalánnem tudom, meg ez a szerdai énekelgetés kíván még meg részleteket. Majd utánajárok. 

2. osztály 

Pénzérmék, egyes-tízes-százas helyiértékek és összeadás

Már az óra előtt láttam, hogy a tanító néni játékpénzeket rak ki. Nagyon érdekes feladata lesz a gyerekeknek! Még mindig a kalózoknál vagyunk, és most a kalózok elhatározták, hogy vesznek egy szörnyet, ami 45 pennybe kerül. :)) Az a kérdés, hogy ha csak ezüst színű pénzeket használnak, hányféleképpen tudják kifizetni a szörnyet? Azt megtudtam, hogy kilencféleképp, így hát ráértemben fogtam és leírtam, amire én rájöttem, de csak nyolcat találtam meg. Elég kínos, mert ha egy másodikos tanuló megtalálja, én meg nem? (Okosabb vagy, mint egy másodikos? :)) ) Aztán itthon csak összehoztuk a Kedvessel, mondanom se kell, nem én találtam meg. :)

Azt a falon láttam, hogy az egymás alá írt összeadást már régóta tanulják, de most leírták hozzá a szabályokat is. Meg kellett tanítani a kalózokat is összeadni! :) Ezek a fajta leírások csak tízesig voltak, abban tehát nem vagyok biztos, hogy százasokkal is csinálják, de azt tudom, hogy beszéltek már a százas helyiértékről. 

Csakhogy! Ezen a napon a délután nem velük töltöttem, hanem a harmadikosokkal! Bizony! (Jövök fel, mint az a bizonyos higany :) ) A harmadikos tanító nénivel hetekkel ezelőtt ismerkedtem össze, azóta pár szót váltunk a folyosón, ha találkozunk. Most, összefogva a másodikos kolléganővel, megkértek, hogy töltsem velük a délutánt. Ugyanis ők a közösségi hét keretén belül tennének egy sétát az iskola környékén. A témájáról később. Csakhogy nincs elég felnőtt a csapatban, és ezért kérnének meg rá, hogy menjek én. Ezer örömmel beleegyeztem, legalább belelátok egy kicsit az ő világukba is, és mondom a tanító néninek, hogy ha szüksége van rám, nyugodtan szólhat. (Építgetjük a kapcsolatokat! Hehe!) 

3. osztály

Térképtanulmányozás és -készítés

Rögtön ebédszünet után mentem tehát hozzájuk, és nem győztem csodálkozni a terem berendezésén. Éppen a viktoriánus korról tanulnak, s ennek megfelelően aranyszínű selyem és bársony anyagok (Szerintem függönyök.) voltak kiakasztgatva a kötelekre. (Ilyen kötelek minden osztályban vannak, ide teszik ki az épp aktuális témához kapcsolódó dolgokat. A második osztályban itt a kalózos ruhák-sapkák vannak.) Azon kívül van egy kandallójuk. Nem igazi, papírból van megcsinálva a rács, a lángnyelvek, még hamu is van az aljára festve. Elé van rakva két kis zsámoly, amik amúgy nagyon kényelmesek, valamint egy vödörnyi tüzifa és gyertyák. Szuper! Annyira jól néz ki, hihetetlen! És még tudom fokozni! Van egy kompletten berendezett mini ház is. Eszméletlen! Mindig is akartam ilyet, mikor kicsi voltam, ez volt az álmom. Állítom, most, ha adnának egyet, és ha ott hagynának előtte, órák múltán is ott találnának. Annyira tetszenek! És itt is volt egy ilyen! Nem győztem nézni. Icipicike bútorok, aprólékosan kialakított lépcső, korláttal, fordulóval. A falon képek, a padlón mini szőnyegek. Jó, abbahagyom.. :) 

A teremben nem csak ez más. Amíg a két eddig látott teremben egy csoportnak két asztal van összetolva, és hat gyerek ülhet köré, itt már maguk az asztalok is nagyobbak, és U alakban vannak elrendezve. Középen itt is vannak összetolt asztalok, de több, ide tíz tanuló ülhet. Ugyanúgy van projektor és hozzávaló tábla, de a sima írásos tábla kisebb. 

Ide csöppentem hát, és úgy volt, hogy fél óra múlva kezdődik a program, tehát addig majd meghallgatok pár olvasást. De éppen elindultunk az elsővel, mikor megérkezett az úriember, akit vártunk. Így aztán leültünk meghallgatni őt. 

Először is arról beszélgettek, hogy ki látott már térképet, miket tudhatunk  meg róla, mik vannak rajta stb. Ezután kivetítette az iskolánk környékének térképét. Ez ismerős volt nekik. mint mondtam, szinte mindenki itt él, közel az iskolához. Arról is beszéltek, ki hogyan jön iskolába: busszal, autóval vagy gyalog. Majd kaptak egy feladatot. Egy kicsi papírlapra rajzolják le az útvonalat a házuk és az iskola között. Gondoltam magamban, érdekes lehet, aki kocsival jár, biztosan messzebbről jön, így nem biztos, hogy le tudják rajzolni. De aztán hellyel-közzel mindenki megbírkózott a feladattal. A térkép elkészültével mindenki visszaült a szőnyegre. Az eddig látott térképet felváltotta egy másik, éppen a viktoriánus kori térkép. Érdeklődve hallgattuk, néztük, milyen változások vannak, a ma ismert helyek régen mik voltak. A séta lényege éppen ez volt, megnézni néhány helyet.

Környezetünk régen és napjainkban

Felkerekedtünk hát, mindenkin kabát és láthatósági mellény. Még a szerencsém az volt, hogy a másodikos tanító néni kölcsönadta a kabátját, ami vízhatlan, és kapucnis. Ugyanis - ahogyan az lenni szokott - se előtte, se utána nem esett, csak épp séta közben. A saját kabátommal nem jártam volna túl jól. Nagyobb sétára számítottam, de egy órába sem telt az egész. Sajnos, mivel vigyáznom kellett a gyerekekre, rendezgetni őket, hogy lássanak is, de ne is legyenek az úton stb, nem hallottam mindent, de amit igen, az is nagyon érdekes volt. Első állomásunk egy kicsike park mellett volt, ahol húzódott egy fal. Itt régen nem park volt, hanem épület, s ennek a maradványa ez a fal. Második csak egy sima házsor, ami házak régen dologházak voltak, majd nevelőintézetek lányoknak. Most olvassák az Oliver Twist-et, és onnan ismerős volt nekik ez a dolog. Egy park mellett elhaladva megtudhatuuk, hogy itt csapódott be nagyon régen egy repülőgép. Nem volt nagy, talán 15 embert szállított, ha jól emlékszem.  Megálltunk még egy másik, kisebb parknál is, ahol szintén mondott valamit a vezetőnk, de azzal voltam elfoglalva, hogy rávegyem a gyerekeket: a pocsolyába ugrálás helyett inkább őrá figyeljenek. :) A park mellett volt egy tábla az itt található élőlényekkel. Mindenki megnézte ezt is, és utolsó állomásunkhoz mentünk, ami ma közösségi ház. Bevallom, ezt elfelejtettem, hogy itt régen mi volt, pedig emléktábla is van a falon. 

Miután visszatértünk a terembe, még folytatódott a régi időkről való beszámoló, de ezt én sajnos nem hallottam, mert a vizes láthatósági mellényeket akasztgattam ki a fogasokra kint. :) 

Még volt szűk fél óránk a hazaindulásig, ezért a gyerekeknek még egy feladatuk lett. A kis lapocskát, amikre a térképet rajzolták, felragasztották egy A4-es lapra, és fel kellett még írniuk vagy rajzolniuk, amiket az út során láttak. Közben tehettek fel kérdéseket a vendégünknek, aki türelmesen válaszolgatott is mindre. Jó lett volna tudni, mit is csinál pontosan, mert gondolom, a foglalkozásából adódóan jártas ezekben a dolgokban. A gyerekek megkérdezték, honnan tud ennyi mindent, erre azt mondta, hogy rengeteget olvasott. 

Kicsöngetéskor a gyerekek megköszönték neki, hogy eljött, és ennyi minden érdekességet mesélt. Aztán nekem, hogy jöttem én is, és így el tudtak menni erre a sétára. :) 

Mindhárom terem úgy van kialakítva, hogy két kijárata van. Az egyik a folyosóra, a másik az udvarra. A folyosónak kettő kijárata van, egy az egyik végénél, egy középen. Reggelente itt gyülekeznek a gyerekek, ide jön értük a tanító néni/ bácsi, s együtt mennek az osztályba. Amikor vége a tanításnak, a szülők az udvari kijáratnál várják a csemetéket. Most azonban nem így történt, ugyanis sütivását rendezett az iskola, ami azon az oldalon volt, ahol reggel szoktak lenni. Ne gondolj valami óriás dologra, Bár nem tudom, eredetileg nem kellett volna-e nagyobbnak lennie. Most egy asztalon is elfértek a sütemények, amik ráadásul nem is házi készítésűek voltak. Vagyis a legtöbbje nem. Nem volt drága igazából, 50 pennyért lehetett kettőt venni, és a pénzt jótékony célra ajánlották fel. Végül nem tudom, eladták-e mindet, de biztosan, mert az érdeklődés elég nagy volt. Ki ne szeretne egy sütit a tanulással töltött, dolgos nap után? Pláne kettőt! :)

S ezzel a szokatlanságokkal telített, ám de nagyszerű napom itt véget ért. Jövök szerdán is! 

 Köszönöm a mai figyelmet!