December 11.

A műsor utoljára

Amikor csütörtökön előadták a kis műsorukat a gyerekek, kicsit szomorú voltam, hogy nem hallhatom többet a dalokat. Úgy megtetszettek, nagyon sokszor eszembe jutnak. Éppen emiatt kellemes meglepetés ért, amikor a tanító néni elmondta, hogy a mai napot azzal kezdik, hogy a műsort előadják újra az ovisoknak. Ez az ovi pontosan az iskola mellett van, szóval sokat nem kellett gyalogolni. :)

Gyorsan elkészültünk, s már indultunk is a terembe. Két csoport jött hozzánk, szépen, fegyelmezetten leültek, és becsületükre legyen mondva, ugyanígy ülték végig a műsort. A másodikos tanító néni meg is dícsérte őket ezért. Az előadás is jól sikerült, mindenki ügyesen szerepelt. A kicsiknek is nagyon tetszett, láthatóan lekötötte őket.

1. osztály

Képeslapok további dekorációja

Miután mindenki visszatért a termébe, mi folytattuk a karácsonyi képeslapok dekorációját. A múltkor fenyőfa sablonokkal festettünk képet, és most eljött az idő, hogy ezeket a fákat ki is díszítsük. Erre a célra csillagok és színes pomponok álltak rendelkezésünkre. Mindenki választott hat pompont és a tetszőleges helyre ragasztotta, illetve a csillagot a fa csúcsára. Egyszerű, mégis nagyon mutatós lett az eredmény. A pomponok helye nem lett meghatározva, de egy-két kivétellel mindenki a faágak végére tette őket. Sikerült mindenkinek befejezni a sajátját, mire a gyűlésre mentünk, persze, közben volt egy szünet is. 

Íme egy végleges formát öltött karácsonyi képeslap.

A kedvesség-tündérek

Végre megtudtam egy kérdésemre a választ. Ugyanis már a múlt héten figyelmes lettem egy kis ajtóra, ami előtt csillámpor volt szétszórva. Csak akkora ajtót képzelj el, mint egy nagyobb bögre. Fából volt. Azt nem tudom, tényleg lehetett-e nyitni-csukni. Mindenesetre ez előtt csütörtökön volt egy levél, amihez hasonló leveleket már láttam a táblára felrakva. Halványsárga papíron gyöngybetűkkel írta rá valaki a mondanivalóját. Csütörtökön, amikor megtalálták a gyerekek a levelet, egyikük felolvasta, s arról beszélgettek, vajon ki írhatta. Én valami karácsonyi angyalra gondoltam, a csillámpor és a szép íráskép miatt, de amúgy halvány fogalmam sem volt, ki lehet. Ellenben szentül meg voltam róla győződve, hogy a gyerekek aztán megtudták, hogy ki is írta őket. Hát nem.

Ma derült fény az igazságra, mely szerint ezek a kis lények a kedvesség-tündérek voltak. (Nem jártam túl messze az angyalos megoldásommal ezek szerint...)  Egy új történetet kezdtek ismét, melynek címe: The Story of the Kindness Elves. (A kedvesség-tündérek története). Most nem írom le az egészet, már csak azért sem, mert nem olvastam. Amit tudok róla, az az,hogy a könyv először bemutatja a tündéreket: kik is ők, hol élnek, mit csinálnak, majd azt, hogy hogyan találnak ki a gyerekekkel együtt minden nap jócselekedeteket. Ezekkel segítenek a gyerekeknek felfedezni, hogy micsoda varázslatos dolog is az, ha jót teszünk másokkal.

Kedves kis történet, annyi szent. A tanító néni kreativitása pedig jelen esetben ismét dícséretet érdemel, hogy két fronton is megtámogatja ezt. Egyfelől ezekkel a levelekkel. Mindig valamiért köszönetet mondtak benne, például a szép rendben hagyott osztályteremért, pillecukorért, és a végén mindig az állt, hogy ne felejtsetek el kedvesnek lenni mindenkihez. Ez úgy hangzik szó szerint, hogy "Don't forget to spread kindness everywhere." (=kedvességet terjeszteni mindenhol). 

A másik azok a kis napi jócselekedet-javaslatok, amik az adventi kalendáriumban vannak. Ezek is nagyon aranyosak. Ilyeneket láttam kirakva: ülj oda valaki mellé az ebédlőben, aki egyedül ül; ölelj meg valakit; segíts otthon rendet rakni vagy elmosogatni; nyisd ki az ajtót valaki előtt. Tényleg, apró, pici dolgok, mégis milyen jólesnek másoknak. Annak idején mi is beszélgettünk ilyesmikről az iskolában, hogy mindig udvariasnak meg kedvesnek kell lenni, de ilyen konkrétan nem, pláne nem voltak ilyen kis papírkák javaslatokkal. Egyébként szerintem beszélgetnek aztán arról is, hogy ki melyiket hajtotta végre, vagy mennyit. Olyan kíváncsi lennék rá, hogy miket mesélnek! Biztos aranyos dolgokat. Szuper kis ösztönzés ez már magában is, én azt hittem, ez csak a karácsonnyal kapcsolatos, de nem csak azzal, a történet miatt is van, pont profilba vág. Miért érzem úgy, hogy ez nem véletlen? :)

Immáron mindenre fény derült, és amíg én a karácsonyi képeslapokat díszítettem odakint, bent írásos feladatot kaptak a gyerekek. Megbeszélték előtte, hogy melyik napon mit is tapasztaltak, milyen érdekességek történtek az osztályban. Hétfőn felbukkant az ajtó, ami előtt csillámpor volt szétszórva. Bocsánat, varázspor. :) Kedden érkezett az első levél, a szerdát és a pénteket nem tudom, de csütörtökön mini pillecukrokat találtak a kis ajtó előtt (Pillecukrok jöttek-mentek, úgy látom. Valószínű, hogy arról lehet szó, amikor a rénszarvasokat készítettük, s abból maradt meg. Az egyik levélben azt írták a tündérek, hogy találtak párat, és elvitték, de később helyette hoztak másfajtát, mert amit megtaláltak, az más színű volt, és kis pálcikákra volt tűzve. Szerintem erről lehet szó.)

Ezeket persze mondatokba kellett foglalni. Ismét gyakorlhatók az "először", "másodszor", "utána", "következő" szavak, illetve a hét napjai. Érdekel nagyon, hogy ennek az egésznek mi lett a kimenetele, vagyis mik történtek, mit írtak róla a diákok, s hogy hogyan foglalkoznak ezzel a továbbiakban. 

Karácsonyi kekszek

Itt következett a gyűlés, de erről picikét később. Ahogyan szoktam, elmondom végig, mi történt az elsősöknél. Még a szünetben szóltam a tanító néninek, hogy hoztam egy kis meglepetést mindnekinek. Viszonzásul szerettem volna adni azért a sok szép ajándékért, amit kaptam. Sajnos, az általam kitalált dolog nem jött össze. Arra gondoltam, sütök karácsonyi kekszeket, olyasmit, mint a mézeskalács, és ugyanolyan fehér mázzal rajzolok rájuk fenyőfát. Aztán megláttam az interneten olyat, hogy a keksz szarvast formáz. Kicsit oválisabbra kell kivágni a fejet, két csokis perec a két agancs, két barna drazsé a szem, és egy piros az orr. Nagyon megtetszett, csak hát sehol nem találtam csokis perecet, úgyhogy maradt az eredeti ötlet, a fenyőfa - mintás keksz. Kitaláltam még azt is, hogy szórok rájuk színes tortadarát, találtam olyat, ami csak zöld. Azt gondoltam, a fenyőfa formát beszórom ezzel.
Igen ám, ember tervez, sütő végez. A máz is és a tortadara is szétolvadt a sütőben. Úgy is megpróbáltam, hogy előre kisütöm a kekszeket, és aztán dekorálok, de akkor a tortadara nem maradt meg rajta. Na, itt eléggé elkenődtem, hogy most akkor mi lesz. Biztosan van, aki tudja, hogyan kellett volna, én nem tudtam. Végül kitaláltam, hogy csokimázat kenek a kekszekre, és arra szórom a tortadarát. Legalább abban biztosan megmarad. És így nem látszott a ráolvadt összevisszaság sem. :) Egész jól is nézett ki, a fehér mázzal meg a hátoldalára ráírtam a gyerekek nevének kezdőbetűit.

Miután a gyűlésről visszajöttünk, a tanító néni felfedte a doboz titkát, és mindenkinek odaadta a névre szóló kekszet. Nagyon tetszett nekik, hogy rá van írva a kezdőbetűjük, főleg azon mulattak jól, hogy ezekből kitalálják egymás nevét. Jót nevettem magamban, mert ezek szerint jobban sült el az egész, mintha az eredeti tervet valósítom meg. A szarvasos minta is ütős lett volna, de ez is nagy sikert aratott, és mindenkinek ízlett. Juhééé! :)

Iskolagyűlés

A mai gyűlés igazán érdekes volt. Az oklevelek kiosztását követően, egy történet felolvasása következett. Most a másik igazgatóhelyettes hölgy tartotta, ismertem őt, párszor beszéltünk is, csak nem tudtam, hogy ő is helyettes. Nagyon barátságos hölgy, kicsit halkabb szavú, de attól ugyanúgy figyel rá mindenki. Mára egy vörösbegy történetét hozta el, címe: Coming Home (Hazatérés). Egy kis vörösbegyről szól, mint kiderül, hímnemű madárkáról van szó. Messziről repül haza, rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül. Nagyobb madarak bántják, hóviharon kell átrepülni, és viharos tenger felett. A tengeren meglát egy csónakot, azt gondolja, majd ott elrejtőzik, és az lesz a menedéke, míg elvonul a vihar. Csakhogy a csónak hánykolódik, és a kis madár olyan erővel csapódik a csónak falához, hogy elveszti az eszméletét. A következő oldalon látjuk, hogy újra felébred, és hogy a férfi, akié a csónak, gondjaiba vette őt. Kis idő múlva, a vihar elmúltával a vörösbegy, immár újból ereje teljében, újra útra kel. 

"Vigyetek haza, szárnyaim, vigyél haza, szívem!" - mondja a kis madár. Átrepüli a tengert, a partokat, s végül hazai földre ér. Nagyon meg is örül, hogy nemsokára otthon lesz. "Már nincs sok hátra! Vajon ott lesz? Vajon várni fog rám?" - gondolja magában - "Csak őérte szeltem át ezt a nagy távolságot, hozzá repülök haza!" Ekkor derül ki az olvasó számára, hogy ez a vörösbegy a kedveséhez repül haza. Először megijed, mert nem látja sehol, hívogatja, hívogatja... Persze, hogy jól végződik a történet, a "hölgy" megjelenik, és nagyon örül neki. Leszállnak a kis etetőjükre, és eszegetik a karácsonyi madáreleséget. Honnan tudjuk, hogy az? A legvégén az ablakban megjelenik egy kislány, és vidáman kiabál a szüleinek, hogy visszajött a vörösbegy. "Végre megjött, már betegre izgultam magam!" - mondta - "De most már minden rendben, együtt vannak. Együtt örülhetnek a karácsonynak. És mi is, és mindenki más is együtt örülhetünk a karácsonynak!" 

Szép kis mese, ugye? Nekem nagyon tetszik, végig hegyeztem a fülem. Beszélgettünk arról, hogy milyen értékeket fedezhetünk fel a mesében. Egyértelműen a barátság, segítőkészség, a kitartás, valamint az állhatatosság. Megemeltem a kalapom az előtt a fiú előtt, aki ezt mondta.  Igazán dícséretre méltó a szókincse! Csak mellesleg: az "állhatatosság" szót angolul én pár hónapja ismertem meg. Úgy van, hogy "perseverance". Nem egy egyszerű szó, ez a kisdiák már tudja. Negyedikes. 

És ha még ez nem elég, az egyik másodikos kislány jelentkezett, és közölte, hogy ők vörösbegyes karácsonyi képeslapot készítettek. Mire egy osztálytársa elkezdett felém mutogatni, hogy velem készítették. Az igazgatóhelyettes tanárnőnek tetszett az ötlet, meg is dícsért minket, én meg nem tudtam hova lenni, annyira jól esett... :) 

A két kis vörösbegy a karácsonyi csemege mellett. Háttérben az ablak előtt a madaraknak örülő kislány és szülei az ajtóban állva. 

2. osztály

Hópelyhek

Maradva a tél, hó, fehérség témánál, mára hópehely- festéssel készültem. Kivágtam hópehely formát, amit táblaragaccsal egy kartonpapírhoz rögzítettem. Feladatunk az volt, hogy a hópehely körül befessük a lapot, és aztán a mintát eltávolítva ámuljunk és bámuljunk, mert a minta alatt fehér, míg a lap többi része színes. Varázslat! :) Mindig, amikor van valami trükk a feladatban, azt mondom nekik, hogy varázslat. Ezt eddig csak egyszer mondtam, mikor pasztellkrétával rajzoltunk lángokat, majd elsatíroztuk a színeket. Néhányan emlékeztek is erre. Na szóval most is varázslat történt. A feladatot azonnal megértették, szépen végre is hajtották, vitatkozás csak azon volt, hogy ki melyik színt használja. 

Csak úgy tátották a szájukat, mikor levettük a mintát, és alatta fehérrel kirajzolódott a hópehely! Annyira aranyosak voltak! Általában megmondják, hogy tetszik-e maguknak, amit csináltak, illetve, hogy a csoportból még kié tetszik. Ilyenkor bizony néha viccelődésbe, ebből adódóan pedig könnyen sértődésbe is átmehet az egész, most azonban nem volt ilyen. Mindenkinek mindegyik tetszett. Készen is lettünk időben, és a takarítással, eszközök elmosásával és elpakolásával együtt is bőven időben voltunk. 

Ezek is eredeti művek, mindenfajta színből egy.

A két feketerigó

Min is munkálkodott a többi gyerek, aki nem velem festegetett? Említettem, hogy ezen a héten több tárgyból is írnak felmérőket a diákok, most az olvasás-szövegértés volt soron ebben az osztályban. Kaptak egy történetet, mindenki ugyanazt, és hozzá feladatlapot kérdésekkel. A mese címe: The Blackbird and his Wife (A két feketerigó). Röviden a lényege: a két feketerigó gyönyörűségesen tudott énekelni, bárki aki hallotta, megesküdött rá, hogy ennél szebbet nem hallott. Arra járt a király, ő is meghallotta, s elhatározta, hogy ezentúl csak neki fognak énekelni. Foglyul akarta ejteni mindkettőt, de csak az egyiket, a feleséget tudta elkapni. De hiába, mert ő sem énekelt egy hangot sem a kalitkában. Eközben a feketerigó elhatározta, hogy kiszabadítja a kedvesét. Útközben találkozott egy rókával, hangyákkal, és a folyóval, mind mérges volt a királyra. A rókát és a hangyákat üldözte, a folyót pedig szennyezte. Mindegyik elhatározta, hogy segít a madárnak, mondták neki, szóljon, ha szüksége lesz rájuk. A király jól kinevette a rigót, és megparancsolta a szolgáknak, hogy dobják oda a tyúkoknak. A rigó hívta a rókát, akitől aztán úgy megijedtek a tyúkok, hogy meg se moccantak. Másnap az elefántoknak dobta oda a király, hogy majd agyontapossák. Ám ekkor léptek színre a hangyák, akik addig csikizték az elefántokat, hogy azok feladták. Végül a király a saját ágyához kötözte a rigót, aki ezúttal a folyót hívta segítségül. A víz elárasztotta a király lakosztályát, s így más választása nem lévén, szabadon engedte a két feketerigót. 

Ehhez tartozott nyolc kérdés. Csak a fajtájukat írom le. Volt kifejtős, vagyis amire egy egész mondattal kell válaszolni, még akkor is, ha csak egy szó lenne a válasz. De volt egy szavas választ igénylő is, vagyis igazából kettőt. Volt összekötős, ami azzal volt kapcsolatos, hogy melyik állattal, illetve a folyóval hogyan bánt a király. Volt magyarázós: mit jelent az a szó, hogy elárasztotta. Végül volt egy olyan is, amihez kicsit hosszabb választ kellett írni: Mit jelent az a mondat, amit a feketerigó azt mondta a királynak: "Mi ketten harcban állunk egymással."? Ha valaki figyelmesen elolvassa a mesét, szerintem gond nélkül ki tudja töltögetni a kérdéseket. Sikerült is mindenkinek, körülbelül az óra vége előtt tíz perccel végeztek. Kicsöngetésig pedig egy másik mesét olvasott a tanító néni, a rénszarvasokról.

Mese- és kekszdélután :)

Nekik is hoztam a kekszből, természetesen. Itt is sikert aratott a személyre szóló rágcsálnivaló, néhányan azt mondták, ez a legjobb keksz a világon. Kis drágák, még a receptet is elkérték! Mindenki azután kapta meg, hogy megfestette a hópelyhet, és megmosta a kezét. Közben, amíg megették, beszélgettünk. Ezt is nagyon szeretem. Két kisfiú például beszámolót tartott, mit tud a bolygókról. A másik megkérdezte, milyen hozzávalókból áll a keksz, mire a mellette ülő elkezdte sorolni, és lényegében mindet el is találta. Kérdeztem, szokott-e otthon segíteni az anyukájának, hogy így tudja ezeket. Ő nem csinálja, mondta, de anyát már sokszor figyelte sütés közben. Megint másik nagy izgalommal közölte, hogy másnap lesz a szülinapja. Ő egyébként egész álló nap egy plüss szarvassal a kezében jött-ment, még a festő asztalhoz is hozta! Amilyen kis kópé, csodálom, hogy nem festékezte össze! :) Persze erre a szülinap- témára rákapcsolódott egy kislány, aki azt mesélte el, hogy múlt hétvégén szülinapi bulit tartott, Sok osztálytársat meghívott, és nagyon jól szórakoztak. Ő az, aki jó múltkorában csokit osztogatott, írtam róla. 

Végül aztán még egy utolsó meglepetés is hátra volt, méghozzá egy koszorú formájában. Olyan, amit az ajtókra szoktak kitenni. Láttam ezt már akkor is, amikor beléptem a terembe. A nap során rengetegszer nekimentem, egyszer levertem az ajtókilincsről, még gondoltam is magamban, még jó, hogy stabilnak látszik. :) Erre a nap végén hozzák oda, hogy az enyém! Annak az anyukának a remekműve, aki a faág-szarvasokat is készítette. Nahát! Nagyon szép, fenyőágból van, borostyánlevelek vannak itt-ott beletűzdelve, valamint három piros masni, és egy nagy fehér. Úgysem volt még soha ajtódíszünk, most majd lesz! 

Itt ezzel véget is ért az idei utolsó iskolai napom. Nem tudom viszont, hogy ez az írás is az idei utolsó volt-e, mert még annyi mondanivalóm van! Azt gondolom, fogok még írni. 

Köszönöm a mai figyelmet!