November 15.

2. osztály

Egy bálna hosszúsága

Amint azt a hétfői bejegyzésben írtam, a szerdai nap nagy részét is itt töltöttem, most csak a másodikosokkal. Amikor odaértem, a 10 órakor esedékes szünet után voltak már, és éppen matematika órájuk volt. Ez külön öröm, hiszen általában írás órákat látok. Rögtön bele is csaptunk a dolgok közepébe, ugyanis éppen egy bálnáról beszélgettek, melynek hossza 29 méter. Vajon ez a bálna elférne -e az iskolaépület és a kerítés között? Ez itt a kérdés. Hogyan is kellene erről meggyőződnünk? 

Szerencsére éppen rendelkezésünkre állt pár rúd, mind egy méter hosszú. Csoportokban kimentünk hát az udvarra. Először megbeszéltük, hogy mi is a feladat. Le kell mérnünk, hogy kifér-e az udvarra az a hatalmas bálna. Elmondtam, hogy van itt pár vonalzó, mind egy méteres. Ebből mennyi is kell nekünk, hogy megnézzük az adott hosszúságot? Mondták, hogy 29. Megbeszéltük, hogy mindenki kap néhány vonalzót, amit szépen egymás után leteszünk a földre, ügyelve, hogy nagyjából egyenes vonalat alkossunk. Szétosztottam a vonalzókat a gyerekek közt, és szépen sorban mindenki lerakosgatta a sajátjait. Igen ám, de csak 18 vonalzónk volt, és az előbb megbeszéltük, hogy 29 kellene. Most mit tegyünk? Valaki nagyon okosan megoldotta a kérdést: fel kell szednünk a vonalzókat, és újra felhasználni. Szuper ötlet, nemde? Csak arra kell vigyáznunk, hogy az utolsókat hagyjuk fenn. Itt rögtön adott is egy művelet, hiszen ki kellett találni, hány vonalzóra van még szükség. Felszedtük, amennyi kellett, és izgalmassá vált a dolog, mert elkezdtünk közelíteni a kerítéshez. Szerencsére kifért a 29 vonalzó. Levontuk a tanulságot, kiférne a 29 méteres bálnánk, ha ide helyeznénk. 

Mire mindenkivel eljutottunk erre a következtetésre, indulni kellett a gyűlésre, de én most nem mentem, mert pár gyerkőcnek be kellett fejezni az írásos munkáját, őket őriztem. 

Napraforgók

Ebédszünetről visszatérve ismét rajzfoglalkozás következett. Nem véletlen írtam a címben nagybetűvel a napraforgó szót, hiszen a híres Vincent Van Gogh - festményről van szó. A mai történetünk: A kalózok egy híres festményt, a Napraforgók címűt igyekeztek megkaparintani. Aztán rájöttek, hogy lopni csúnya dolog, mennyivel izgalmasabb, ha megtanulják megfesteni ők is. Felkeresték hát Van Gogh-ot, és megkérték, tanítsa meg őket napraforgókat festeni. Úgy, ahogyan azt most mi is megtanuljuk. Ó, nem mondtam, hogy én egyike vagyok a híres festő leszármazottainak? :) Így aztán én fogom őket megtanítani napraforgót festeni. Hajrá, már indulhatunk is! 

A festés előtt megbeszéltünk azért pár dolgot. Ma csak a virágok fejét festjük, tehát nem festünk szárat, levelet, ilyesmit. Majd erre később visszatérek, hogy miért. Megnéztük a képen, mekkora a virág közepe, milyen színekből áll. Milyen színűek a szirmok, milyen alakjuk van? Hogyan helyezkednek el? Ezek után nekiláttunk a festésnek. Először a közepét, majd szépen sorban a szirmokat. Amire leginkább oda kellett figyelni, hogy a szirmok ugyanolyan méretűek legyenek, és még véletlen sem kerekek. Illetve, hogy ne hagyjanak rést a szirmok között. Rájuk bíztam a színválasztást, mármint hogy a közepéhez a képen látható színek közül mit használnak, illetve, hogy a szirmokat narancs- vagy citromsárgára festik, vagy netán mindkettőre. Mindenki ügyeskedett, számomra két gyerek alkotása volt igazán nagyszerű. És ez pont két kisfiú! Az egyik nagy gonddal formázta meg a szirmokat, szépen kidolgozta, és csodálatosan kiszínezte őket. A másik annyira megfogta a szirmok tömöttségét, az alakjukat, hogy az összes osztálytársa szerint övé lett a legjobb. Ő a legkisebb fiúcska az osztályban. Oltári aranyos arca van, és nagyon sokat mosolyog. az összes rajzos-festős feladat közül most láttam azt, hogy ebben valóban elmélyül. A kincsestérkép is igen tetszett neki, de itt hihetetlen munkát végzett. Nagyon megdicsértem. 

Hány zokni lóg a szárítókötélen?

Miközben én, Van Gogh művész úr rég elveszett unokahúga a kis tanítványaimat a festésre oktattam, a teremben a tanító néni zoknikat számolgatott a többi gyerekkel. Nem ám akárhogy! Még a szünetben kifeszítettünk egy madzagot, amire felcsíptettünk tíz zoknit. 

A feladat ahhoz kapcsolódik, amikor a kalózok ugyanígy szárították a ruháikat, és lefújta őket a szél. 

Először is számoljuk meg - szólt a feladat - hány zokni lóg most a kötélen? Tíz. De jaj-jaj, feltámadt a szél, és lefújt kettőt! Most mennyi is maradt? Ezt fel tudjuk írni egy művelettel! 

Gyorsan szaladjunk, hátha megtaláljuk azokat a fránya eltűnt zoknikat! Sajnos csak az egyiket találtuk meg. Tegyük vissza! Most így mennyink van? Ezt is írjuk fel művelettel!

Szerintem zseniális! Nagyon tetszik. És a végtelenségig lehet vele gyakorolni az összeadást, kivonást. Ha meg már később a szorzást-osztást is tanulják, akkor már a párosával akasztott zoknikról is tudunk beszélni. Szuper dolog, és milyen egyszerű!

Ismét eltelt a nap, mire minden gyönyörűségem megalkotta a maga kis virágát, már lehetett is hazamenni. S hogy miért csak a virág fejét rajzoltuk? A tanító néni előző osztályától maradt egy kép, amin egy napraforgó csokor van. A váza kivágva színes papírból, belehúzva néhány csík szárnak.  A gyerekek által rajzolt virágfejek mind le lettek fénymásolva és kivágva, és ezek is ráragasztva a képre. Nagyon ötletes, mutatós, és dekorációnak is kitűnő. Ámulok és bámulok és leborulok a tanító néni kreativitása előtt, az biztos! Nézd csak, ilyen lett!

Ahogy írtam is, jövő héten is kétszer jövök, amiből egy a kirándulás lesz. De izgalmas! :)

Köszönöm a figyelmet!